Twister házilag

Baráti társasággal beszéltük egyszer, hogy milyen jópofa játék a Twister. Bennem rögtön felmerült, hogy el lehetne készíteni otthon is.

Az alapja kb. 140*170 cm-es lepedővászon. A hivatalos játék matracát kicsinek találtam, mivel abból indultam ki, hogy negyven akárhányas lábnak is el kell férni egy mezőn. Ugyanakkor egy kisebb felnőtt (én) is átérjen egyik végéből a másikba. Ezek alapján találtam ki a méreteket, arról az egyről megfeledkezve, hogy akkor is jó lenne átérni a túloldalra, ha két másik emberen át kell nyúlni. Úgyhogy egy picit túlméreteztem, de azért remekül használható. A lepedő persze nem annyira stabil, mint az eredeti alap (javasolják viaszosvászonból is készíteni, de nekem abból túl kicsinek tűnt), tud gyűrődni, attól függően milyen padlón játsszuk.

twister

A színes köröket textilfestékkel festettem, így viszonylag tartós, 30-40°C-on mosható. Egy-egy pici tégely festéket vettem minden színből és majdnem elfogyott mind a négy, bár én nagy köröket festettem. A maradék festékekből kis köröket festettem egy vászonszatyorra, melyben azóta a játék lakik.

twister bag

A pörgettyű elkészítése nagyobb kreativitást igényelt. Egy régi A4-es rajztábla, farost lemez megfelel. A közepén hátulról átütöttem egy vékony szöget, melyre alátét (anya, gyöngy stb.) és egy színes ceruza került. Rajzlapra temperával festettem színkört, amit a ceruza köré ragasztottam. Színes papírból vágtam ki kéz és láb ikonokat, szintén felragasztottam. Először azt gondoltam, a bal és jobb az értelemszerű, de néhány játék után jobbnak láttam ezt is felírni a táblára.

twister spinner

Nyaralásokon, házibulikban rengetegszer játszottunk vele, 6 emberig kényelmes, 2-nél pedig már nincs sok kihívás benne.

Anyagok és eszközök:
  • lepedővászon (140*170cm)
  • textilfesték
  • textilszatyor
  • farost lemez
  • rajzlap, tempera, ecset
  • ceruza, szög

 

(English version: DIY Twister game)

Advertisements

3 thoughts on “Twister házilag

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s