Fogaskerekes óra

A cél az volt, hogy egy egyedi, férfi lakásba illő faliórát készítsünk. Némi böngészés és gondolkodás után a fogaskerekes megoldás mellett döntöttünk.

Óramű: kreatív boltban nem túl nagy összegért beszerezhető. Árulnak üveg, fa, stb. óralaphoz külön, ez az óralap vastagsága miatt lényeges. Ha túl vastag a mienk az óraműbe, nem lehet odafogni, ha vékony, akkor lötyögni fog benne. Mi a vékony, üveghez valót választottuk. (Lehet kapni visszafele forgó órát is, ha valaki több újdonságra vágyik.)

Hátlap: egy erős, vékony, megfelelő méretű óralapra volt szükség. Egy régi bakelit lemez a célnak tökéletesen megfelelt, csak egy kicsit meg kellett nagyobbítani a közepén a lyukat.

Díszítés: A nagyobb fogaskerekek egy bicikliről származnak, egy kedves ismerős szerezte be nekünk, aki hulladékudvarban dolgozik, sőt, hozzánk már le rozsdamarózva érkezett. A pici fogaskerekeket szintén kreatív boltban láttam és nem tudtam ellenállni nekik. A számokat a fogaskerekek színéhez hasonló kartonból vágtam ki barkács késsel. Háttérnek egy semleges, világos színt választottunk, ami mellett jól érvényesül a többi elem.

20160424_165607

Legnagyobb gondot a fém kerekek műanyag felületre történő felragasztása jelentette. A nagy fogaskerekeket ragasztópisztollyal erősítettük fel még a festék felhordása előtt, hogy minél jobban tapadjon. (Ugyanezt a ragasztópisztolyt az adventi koszorúhoz szoktuk még használni, csak most jobban figyeltünk rá, hogy kellően forró legyen.) Ezután jött a festés fehér és arany színű akrilfesték keverékével. Mivel a kerekek fogai többnyire nem feküdtek fel a lemezre, könnyen alá lehetett nyúlni az ecsettel és nem kellett sokat óvatoskodni a széleknél, de kétségtelenül ez volt az egyik legbabrásabb része a dolognak. Száradás után a kisebb kerekeket pillanatragasztóval, a számokat egyszerű papírragasztó stifttel rögzítettük.

20160426_091257

Az óra felhelyezésekor szembesültünk azzal, hogy az egyik oldal nehezebb és alulra akar forogni. Ez nagyrészt orvosolható volt azzal, hogy az óraművet szigetelő szalaggal a bakelit lemez hátához erősítettük.

Anyagok és eszközök:
  • óramű
  • bakelit lemez
  • fogaskerekek
  • kartonpapír
  • akrilfesték
  • ragasztópisztoly, pillanatragasztó, papírragasztó
  • barkács kés/olló, ecset

 

(English version: Cogwheel clock)

Advertisements

2 thoughts on “Fogaskerekes óra

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s