Pompon szalvétából

Munkahelyemen focibajnokságot rendeztek és az osztályomról indultak a fiúk rajta. Ki akartam fejezni a támogatásomat, ezért kitaláltam, hogy pomponokkal fogok szurkolni nekik.

A házi készítésű pomponoknak számtalan válfaja létezik, a fonaltól a szemeteszsákig mindenből készíthető. Én végül szalvéta mellett döntöttem, mivel olcsó, könnyen beszerezhető és egészen hasonlít a filmekben látottakhoz. Nem kifejezetten tartós, de nem is terveztem életem végéig őrizgetni.

Szóval vettem egy-egy csomag fehér és kék, viszonylag nagy méretű szalvétát. Egy pomponhoz 4-4 darabot használtam mindkét színből. A kihajtott szalvétákat egymás fölé helyeztem, egy kék-egy fehér elven. Mindkét végéről kb. 2 cm széles csíkban bevágtam úgy, hogy a közepe egyben maradjon (folytonos vonal). Ezután harmonika szerűen összehajtogattam a vágások mentén (szaggatott vonal) és egy madzaggal összekötöttem. Ez idáig pár perc volt, de a további sem vesz negyed óránál többet igénybe.

fold

A kötegben álló csíkokat egyesével ki kell hajtogatni, kicsit különböző irányba az egymás után jövőket. Óvatosnak kell lenni, hogy ne szakadjon a szalvéta, de határozottnak, hogy szép dús, gömb alakú pompont kapjunk. Én beraktam egy sorozatot és az alatt hajtogattam ki mindkettőt. A végén kicsit össze is lehet borzolni és a közepét összekötő madzagból hurkot kötni, amivel meg lehet fogni vagy fölakasztani.

IMG-20150403-WA0002

A pomponoknak óriási sikere volt, mindenki meg akarta fogni és rázni. Tényleg mutatós darab, fillérekből ki lehet hozni és nem is bonyolult vagy hosszadalmas megcsinálni. Ajánlom szurkoló anyukáknak, barátnőknek, de egy farsangi jelmez hangsúlyos eleme is lehet.

Anyagok és eszközök:
  • szalvéta (2*8 db)
  • olló
  • fonal

 

(English version: DIY pompons)

Advertisements

One thought on “Pompon szalvétából

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s